Meddig emelkednek a lakásárak ?

Mennyibe kerülnek a lakások?

A lakásárak országos átlaga mögött egyre nagyobb különbségek vannak, amit elsősorban a főváros drágulása okoz.

Budapesten az idei év első negyedévében 400 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárakat mértek,

A tervezett és építés alatt álló új lakások átlag-négyzetméterára a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint elérték a 670 ezer forintot.



Lakáspiaci szakértők arra számítanak, hogy a kedvezményes lakásáfát a 2019 utáni időszakra is meghosszabbítják, a tervezett lakásprojekteknél azonban több esetben is csúszásokra kell felkészülni, aminek hátterében a munkaerő és a kivitelezési költségek folyamatos drágulása áll.

Meddig tart eladni egy lakást?

Az értékesítési idő mind a használt, mind az új lakásoknál emelkedett az elmúlt egy év során.

Budapesten a használt lakásokat átlagosan 2-3 hónap alatt lehet eladni, a kisebb települések felé haladva az értékesítési idő folyamatosan hosszabbodik.

A községek családi házai a hirdetés feladásától számítva átlagosan 6-8 hónap alatt találtak gazdára.

Az az ingatlan, amit ennél hosszabb idő alatt sem sikerül eladni, jellemzően túlárazva kerül a piacra.

A lakásárak még soha nem voltak ilyen magasak Magyarországon, ami mögött leginkább Budapest drágulása áll.

Míg a kisebb városokban és községekben - főként a hátrányos helyzetű települések esetében - nem volt jelentős áremelkedés, addig Budapest több kerületében is az elmúlt évek alatt megduplázódtak a lakásárak.

Jelenleg a fővárosban reálértéken - az inflációval korrigálva - is rekord magasan vannak az árak.

A drágulás vége azonban még nem látszik - a bérek alakulása és a kedvező hitelkamatok miatt a következő évek során inkább csak az áremelkedés fokozatos lassulására számíthatunk.